A demokráciáért, a társadalmi igazságosságért, a békéért és a nemzeti szuverenitásért!

08/06/2012
Nemzetközi szolidaritás a szíriai emberekkel
Mi, demokratikus, békeszerető és antikolonista gondolkodó emberek komolyan aggódunk a szíriai konfliktus eszkalációja miatt. Különösen fenyegető a nemzetközi beavatkozás, a polgárháború, amely mind Szíria, mind Palesztina és az elnyomott népek kárára válhat az egész világon.

Az arab népek felkelése és a nyugat által támogatott zsarnokok bukása Tunéziában és Egyiptomban is felvillanyozta az elnyomott népeket az arab világban és a demokratikus mozgalomnak minden reménye meg volt Szíriában is a gyors győzelemre.

Gyorsan világossá vált, hogy az Aszad-rezsim nem képes és nem is hajlandó, hogy megfeleljen a szír nép igénye szerinti szabadságra és társadalmi igazságosságra. Minden ígéret a politikai jogok bővítésére üres szólamnak bizonyult. Az egyetlen válasz a demokratikus mozgalom véres elnyomása, további fojtogatása lett. Ezreket öltek meg, több tízezer ember sebesült meg, rengetegen kerültek börtönbe.

Annak ellenére, hogy a katonai egységek folyamatosan gyilkolták a tüntetőket, az ellenállás végig békés eszközökkel küzdött.

De előbb vagy utóbb logikusan kialakult a fegyvere ellenállás. Viszont az önvédelem csak akkor tisztességes, ha a kíméletlen elnyomás fokozódik. Ez viszont veszélyes tendenciát indíthat el. Ez nem csak az erőszak spirálját indíthatja el, hanem egy felhívás is lehet a külföldi beavatkozásra, amelyet eddig az ellenállási mozgalom tabukét kezel.

A katonai beavatkozás a fő célja a különböző idegen hatalmaknak, különösen az Öböl-államoknak, Törökországnak és a nyugati hatalmaknak. Saját céljaikra akarják felhasználni az ellenállási mozgalmat, megpróbálják felekezeti polgárháborúba taszítani Szíriát. A külföld által támogatott ellenzék is objektíve az Aszad-rezsim malmára hajtja a vizet.

A demokratikus ellenzék, amely mélyen gyökerezik a lakosságban, eltűnt ugyan az utcákról, de hű maradt a három alapelveihez:

- nemet mond az erőszakra és a polgárháborúra
- nemet mond a felekezeti viszálykodásra
- nemet mond a külföldi beavatkozásra

Mivel mi tiszteletben tartjuk a szíriai emberek döntését a saját jövőjükkel kapcsolatban, a nemzeti szuverenitásukhoz való jogukat, ezért is támogatjuk teljes szívvel a Demokratikus Változásért Mozgalmat.

Ma ez az egyetlen erő, amely képes elérni a válság demokratikus, békés és antiimperialista megoldását.

Tekintettel a növekvő nemzetközi beavatkozás lehetőségére, amely csak a felekezeti polgárháború veszélyét erősítené, fokoznunk kell a nemzetközi szolidaritást. Ezért is támogatjuk a különböző politikai nézetek közötti tárgyalás és párbeszéd folytatását, amely azonban lehetetlen az Aszad-rezsim engedményei nélkül.

Követeljük:
- hogy vessenek véget a gyilkosságoknak és az elnyomásnak
- a politikai foglyok szabadon bocsátását
- a békés tüntetések, a szólásszabadság és a politikai pártok engedélyezését.

Látni kell, hogy az Aszad-rezsim kategorikus elutasítása csak arra jó, hogy végleges polgárháborúba taszítsa az országot, amely természetesen az imperializmus erőit és a cionizmust segíti. A forradalom folytatása érdekében a demokratikus erőknek párbeszédre és konszenzusra van szüksége.

A nagy cél, egy demokratikus alkotmányozó nemzetgyűlés, amelyet a tömegmozgalom tűzött ki a 2005-ös „Damaszkuszi nyilatkozatban”, mint végső célt. Az egyiptomi és tunéziai forradalmak ihlették ezt az ötletet. Mindazok, akik demokráciát hirdetnek, de tagadják az alkotmányozó nemzetgyűlés szükségességét, előbb vagy utóbb hiteltelenné vállnak.

A békés és demokratikus változások csak akkor érnek bármit is, ha a szíriai emberekben tudatosul, hogy megvédjék a nemzeti szuverenitást. Csak olyan szervezet tudja mozgósítani a tömegeket a despotikus arab rezsimek ellen, amely szembeszáll a cionista és imperialista ellenséggel.

Ugyanakkor a forradalmi arab országok demokratikus változása egy példa lehet a nyugat által még mindig támogatott diktatúrák, Bahrain, Jemen és Marokkó népei számára. A tunéziai és egyiptomi sikeres felkelések azért is győzhettek, mert a társadalmi igazságosságot és az egyenlőséget tűzték a tömegek elé, szem előtt tartva a társadalmi változások szükségességét a helyi és globális elnyomók ellen.

Ha győz a szíriai forradalom, az egy hatalmas visszalépés, bukás lesz az imperialista uralomnak a régióban és végül az egész világon. Mindazok, akik a globális oligarchák ellen harcolnak, fontos, hogy a szíriai demokratikus és békés forradalom oldalára álljanak – a saját érdekükért, a saját harcukért is.

Mi szervezünk egy nemzetközi szolidaritási delegációt Szíriába. Támogatni kívánjuk a demokratikus reformokat, a párbeszédet és a tárgyalásokat, mind az országon kívül, mind az országon belül. Fontos számunkra, hogy a szíriai nép küzdelmét ne tudják az úgynevezett nemzetközi közösség és az arab diktatórikus rezsimek maguk alá temetni, újragyarmatosítási szándékkal egy szörnyű szektás polgárháborúba taszítani az országot. Ezek az erők Izraelt kívánják támogatni, miközben mi szélesíteni kívánjuk a globális cionizmus elleni harcot.

Ugyanakkor szeretnénk felhívni a globális közvéleményt, hogy a szíriai forradalom nem a nyugat által támogatott bársonyos forradalom, hanem egy erős és független, szekularizált és antiimperialista mozgalom, amely hallatja is a hangját.